Egy szép, napsütéses délután volt, amikor Zente és Kende átjöttek játszani Milánhoz és Zalánhoz. A kert tele volt élettel: Zalán a faházban játszott, Kende csendesen nézelődött a homokozó mellett, és a robotfűnyíró szorgalmasan dolgozott a fűnyíráson. Milán és Zente már a következő nagy kalandjukat tervezték.
„Én leszek a rendőr, te meg a rosszfiú!” – mondta Milán, de Zente azonnal rávágta: „Nem, inkább zombiapokalipszist játsszunk! Én leszek a túlélő, te meg a zombi!” Milán egy pillanatra elgondolkodott, majd beleegyezett: „Oké, de akkor én leszek a főzombi!”
Mielőtt azonban elkezdhették volna a játékot, Zente meglátta a homokozó melletti laphintát. „Na, én most hintázok egyet, hogy felkészüljek a zombik elől menekülésre!” – kiáltotta, és már szaladt is a hintához. Felült, és elkezdett lendületet venni. „Nézzétek, milyen magasra megyek!” – kiabálta büszkén.
Milán a homokozó szélén ült, és nevetve figyelte, ahogy Zente egyre magasabbra lendül. „Vigyázz, Zente, nehogy a zombik meglássanak!” – kiáltotta, miközben egy marék homokot szórt a levegőbe, mintha az valami varázslatos védelmi pajzs lenne.
De hirtelen egy hangos reccsenés hallatszott, és a hinta kötele leszakadt. Zente a földre huppant, de szerencsére nem ütötte meg magát. Egy pillanatig csend volt, majd mindenki nevetésben tört ki.
„Hogy szakadhatott le alatta? Hiszen alig 20 kiló!” – nevetett Milán, miközben Zente is felállt, és megigazította a ruháját. „Ez biztos valami zombi csapda volt!” – mondta Zente, és máris visszatért a játékhoz. „Most már biztos, hogy zombik vannak a kertben! Fel kell készülnünk!”
Közben Tibi a teraszról figyelte Kendét, aki a homokozó mellett álldogált, és néha megpróbált belelépni a homokba. „Kende, ne vedd a kezedet a szádba!” – kiáltotta Tibi, miközben gyors léptekkel odasietett. Kende éppen egy marék homokot próbált megfogni, de Tibi azonnal közbelépett.
„Na, gyere, kisfiam, ezt nem engedhetjük!” – mondta, miközben óvatosan megfogta Kende mindkét kezét, nehogy a homok a szájába kerüljön. „Most szépen hazaviszlek kezet mosni!” – tette hozzá, de Borka a teraszról nevetve közbeszólt: „Tibi, csak egy kis homok! Nem fogja megenni az egészet!”
Tibi azonban nem engedett. „Egy kis homok is elég ahhoz, hogy baj legyen!” – mondta, miközben Kendét a kerti csaphoz vezette, hogy alaposan megmossa a kezét. Kende közben csak annyit mondott: „OOOO!” és mutogatott a homokozó felé, mintha jelezni akarná, hogy még nem végzett a felfedezéssel.
Milán és Zente gyorsan elkezdték átalakítani a kertet egy túlélőtáborrá. A faház lett a „bázis”, ahol Zalán is csatlakozott hozzájuk. „Zalán, te leszel a tudós, aki kitalálja, hogyan győzzük le a zombikat!” – mondta Zente, miközben Milán egy botot keresett, amit fegyverként használhatott.
„Ez lesz a zombik elleni fegyverem!” – mondta Milán, miközben egy hosszú botot tartott a kezében, amit a homokozó mellől szedett fel. „És ez itt a pajzsom!” – tette hozzá, miközben egy műanyag vödröt emelt a feje fölé.
Kende, immár tiszta kézzel, csendesen figyelte őket, és néha mutogatott valamire, mintha ő is részt akarna venni. A robotfűnyíró közben szorgalmasan dolgozott a kertben, és Zente hirtelen felkiáltott: „Ez nem is fűnyíró, hanem egy zombi-robot! Vigyázzatok, nehogy megtámadjon minket!”
„Akkor gyorsan el kell rejtenünk a bázist!” – mondta Milán, és elkezdte a homokozó köré hordani a játékokat, mintha azok védelmi vonalat képeznének. Zalán a faházból kiabált: Kész kicsi finom! Ez azt jelentette a fiúknak kész a szérum!
A játék egyre intenzívebb lett. Milán, mint főzombi, megpróbált felmászni a faházba, de Zente és Zalán hősiesen megvédték a bázist. „Kende, vigyázz, jönnek a zombik!” – kiáltotta Zente, mire Kende csak annyit mondott: „OOOO!” és mutogatott a robotfűnyíró felé.
„A zombi-robot közeledik!” – kiáltotta Zente, és egy műanyag karddal próbálta „megállítani” a fűnyírót. Milán közben botorkálva közeledett, mint egy igazi zombi, és mély, torz hangon mondta: „Braaaains!”
Zalán a faházból kiabált: „Kicsi finom kész” Zente felkapta a szérumnak kinevezett üres műanyag palackot, és elkezdett futni a kertben, miközben Milán üldözte.
Végül Zente és Zalán „legyőzték” Milánt, és a zombiapokalipszis véget ért. „Ez volt életem legjobb csatája!” – mondta Zente, miközben leült a homokozó szélére. Milán is nevetve dőlt mellé. „De legközelebb én leszek a túlélő!” – mondta, mire Zente csak annyit válaszolt: „Majd meglátjuk!”
Kende közben odasétált a hintához, és megpróbálta megérinteni a leszakadt kötelet. „OOOO!” – mondta, mintha ő is részt akarna venni a következő kalandban.
A robotfűnyíró csendesen folytatta a munkáját, mintha mi sem történt volna.