Verőfényes nyári délután volt, a levegőben még mindig ott lebegett Gergő
délutáni, mesterien elkészített grillhúsainak füstös illata. A két
szomszéd család a kertben élvezte a nyugalmat – legalábbis annak
látszatát. Gergő büszkén magyarázta Tibinek a robotfűnyíró, "Robi"
legújabb szoftverfrissítését.
– Most már térképet is rajzol a kertünkről, Tibi! Optimalizálja a
vágási útvonalat… Zseniális! – lelkendezett Gergő, miközben az
applikációt mutogatta a telefonján.
– Aha – bólintott Tibi szkeptikusan. – És mi van, ha öntudatra ébred és
elmegy világot látni? Vagy ha Tordai mama elcsalja egy kis pletykára? Én
jobban bízom a kézi erőben.
Eközben Zita és Borka a homokozónál felügyelték a kicsiket. Zita,
teljes átéléssel, egy bonyolult homokvárat épített.
– Ez lesz a béke és harmónia kastélya! – jelentette ki, majd gondosan
formázott egy homoksüteményt Zalánnak.
– Tessék, drágám, egy vegán homok-muffin!
Zalán boldogan tapsolt. – Baba süti! Finom! – Kende pedig egy másik
homoksütit próbált óvatosan megkóstolni, mire Borka nevetve elvette
tőle.
– Ezt inkább ne, Kende!
A nagyobbak, Milán és Zente, a kert másik végében már a következő nagy
összecsapást tervezték.
– Én leszek a szuperhős! – kiáltotta Zente.
– Nem, én! Te lehetsz a gonosz robot! – kontrázott Milán.
Ebben a pillanatban Gergő felnézett a telefonjából.
– Várjunk csak… Robi hol van? Nem látom a térképen. Az app szerint
offline. Ez lehetetlen!
A kertben hirtelen csend lett. A robotfűnyíró monoton zúgása hiányzott.
– Offline? – Tibi arca azonnal aggodalmassá vált. Felpattant a
székéből. – Tudtam! Valami baj van! Elszökött! Vagy ellopták! Vagy
átszökött Tordai mamához, és most épp a muskátlijait nyírja!
– Nyugi már, Tibi! – próbálta nyugtatni Borka. – Biztos csak elakadt
valahol.
De a nyugalomnak lőttek. Milán és Zente azonnal akcióba lendültek.
– Eltűnt Robi? Ez egy rejtély! – kiáltotta Milán.
– Detektívek vagyunk! – vágta rá Zente. – Megtaláljuk a szökevény
robotot! Én leszek Sherlock Holmes!
– Nem, én! Te lehetsz Watson! – kezdődött újra a versengés, miközben
már el is indultak nyomokat keresni. Találtak is: furcsa keréknyomokat
Zita virágágyásában, egy rejtélyesen felborult kerti törpét.
Zalán a homokozóból kiabált, és a kerti kapu felé mutatott:
– Robi ment! BMW-vel bótba!
A felnőttek reakciói vegyesek voltak. Tibi kétségbeesetten járkált
fel-alá.
– Biztos elakadt! Vagy lemerült! Vagy a szomszéd macskája elrabolta!
Gergő a telefonját nyomkodta. Morog: – Most de jól jönne egy drón, hogy
felülről megnézzem… vagy egy hőkamera… – Felírta a mentális
bevásárlólistájára.
Zita elővett egy kis ingát a zsebéből. Lehunyta a szemét.
– Próbálom befogni Robi energiarezgéseit… Az inga segíteni fog. – Az
inga lassan lengeni kezdett, hol a házivízművet rejtő fadoboz, hol
Gergő grillje felé mutatva.
– Hmm… erős fém energia…
Borka megelégelte a tanácstalanságot. Felállt a homokozótól.
– Jól van, emberek, elég a pánikból! Szervezzük meg a keresést!
Tibi, te nézd meg a garázs mögött és a sövény alatt! Gergő, te a
komposztálót és a házivízmű környékét! Zita, kövesd az ingád! Gyerekek,
ti nézzetek be a bokrok alá!
A kaotikus keresőakció megkezdődött. Milán és Zente a „nyomokat”
követték, ami elvezette őket Tordai mama kerítéséhez. A néni,
mintha csak megérezte volna, hogy történik valami érdekes, már ott is
állt a kerítésnél, kíváncsian figyelve.
– Hát ti mit kerestek, aranyaim? Csak nem a kis kerekes fűnyírót? Láttam
ám, hogy milyen szorgalmasan ment körbe-körbe! – szólt oda kedvesen, de
a szeme mindent látott. A fiúk gyorsan továbbálltak, mielőtt Tordai mama
kikérdezhette volna őket.
Gergő a komposztálót túrta fel. Tibi benézett a garázs mögé. A
garázsban, ahogy lenni szokott, autó helyett a gyerekek járműparkja
sorakozott: a kicsik játék motorjai, az akkumulátoros terepjáró, amiben
Kende és Zalán szoktak utazni, Milán elektromos quadja a gyengélkedő
akksijával, és néhány bicikli támasztotta a falat. Robi itt sem volt.
Zita az ingával magabiztosan a házivízmű felé tartott. – Határozottan
errefelé húz!
Ekkor Kende, aki eddig a terasz lépcsőjénél játszott, hirtelen elindult
egy sűrű, árnyékos bokor felé a kert végében. Gond nélkül bebújt a
levelek alá, majd egy pillanat múlva izgatottan kiáltott fel:
– OOOO! Robi!
Mindenki odasietett. Tibi félretolta az ágakat, és valóban: Robi ott
gubbasztott, reménytelenül belegabalyodva egy régi, összetekeredett
locsolócsőbe a bokor alatt. Az akkumulátora teljesen lemerült,
azért volt offline.
Nagy nevetés és megkönnyebbülés söpört végig a csapaton.
– Látod, Tibi? Semmi pánik, csak egy kis kerti gubanc – mondta Gergő,
miközben óvatosan kiszabadította a fűnyírót. Rátette a töltőre.
Tibi letörölte a verejtéket a homlokáról. – Hát, ez… ez is egy
lehetőség volt. De azért legközelebb jobban figyelünk a locsolócsőre.
Zita diadalmasan emelte fel az ingáját. – Az inga végül ide vezetett
volna! Éreztem a cső negatív energiáját!
– Nem is! Én találtam meg! – kiáltotta Kende büszkén.
Milán és Zente azon vitatkoztak, hogy valójában Kende találta-e meg,
vagy az ő „nyomaik” vezettek a bokorhoz.
Borka mosolyogva hozta a maradék kakaós csigát. – Na, ünnepeljük meg a
sikeres mentőakciót!
Zalán boldogan kiáltotta: – Robi itt! Süti! Finom!
A nap lassan lebukott a horizonton, arany fénybe vonva a kertet, ahol a
szökevény robotfűnyíró békésen töltődött. A kerti kempingezés emléke
pedig újabb humoros fejezettel bővült, amit Tordai mama valószínűleg már
másnap reggel az egész utcában elmesélt.